Share

2015. 8.20., csütörtök: Még mindig Zsolti szülinapja! 🙂

Az előző rész tartalmából: Este 7 óra, csütörtök. A kaller leszállított minket a Salzburgba tartó vonatról mondván, hogy a bicikliknek nincs jegyük… Az aznapi utolsó vonatról…Az utolsóról…

Megjegyzés: történetünkben a csúnya szavak helyett a *manó* szerepel…. 

 

Miután végignéztük, ahogy a vonat kigurul az állomásról, homlokunkon dagadó érrel kivágtattunk az állomástérre a jegypénztárhoz. Ott egy középkorú hapek bámult ránk unott képpel.

“Jó estét! Mi a *manó* volt ez? Lemaradtunk a vonatról pedig itt vannak a *manó* jegyek!” – betömködtem a lukon a jegyeket – “A vonat elment mi meg itt maradtunk a *manóban* !!!!”

Mindeközben a pultnál az ipse szemrebbenés nélkül nézte, ahogy összeköpködöm az ablakát… Lepillantott a jegyekre, felhúzta a szemöldökét majd közölte, hogy a probléma az volt, hogy a bicikliknek nem volt helyjegyük.

“Na ne mondja! Mivel Udinében 3szor is megkérdeztem, hogy a bicikliknek nem kell-e *manó*jegy és mindháromszor azt mondták, hogy NEM ezért valóban, a bicikliknek nincs *manó*jegyük.”

A pali várakozó álláspontra tette magát, ezért folytattam:

“Maga szerint most mi a *manót* csináljunk?”– Zsoltihoz fordultam:”Hova a fenébe megyünk? Ja, Werfenwengbe!”
Visszafordultam a palihoz, aki még mindig csak vegetált a pultnál: “100 *manó* eurót fizetünk Werfenwengben a szobáért és mi itt maradtunk a *manó* állomáson!”

A pultos hót nyugodtan közölte, hogy az olaszok semmit se tudnak az osztrák vasútról és megkérdezte, adjon-e jegyet a következő vonatra.

“Mikor megy?”

Reggel 7-kor.

“Akkor adjon két jegyet arra a *manó* vonatra. De a *manó* bicikliket se felejtse ki!”

Kinyomtatott egy kábé 3 méter hosszú jegyet. Megkérdeztem, hogy akkor biztos, hogy csak ennyi kell? (azt már csak magamban tettem hozzá, hogy ha kiderül holnap hajnalban, hogy valami nem stimmel akkor jól megnézheti a jegyet amint alaposan feltömöm a hátsójába.)

Elfordultunk a hapitól és átadtuk a helyünk a következő bringás csapatnak akik hasonlóan jártak mint mi…

Zsoltival ezután a “most mi a pélót csináljunk?” kérdésre kerestük a választ, miközben egy osztrák biztonsági őr odasunnyogott hozzánk (nyilvánvalóan hallotta a jelenetet) és megkérdezte, szeretnénk-e ha szerezne nekünk és a bringáinknak taxit. Kérdeztük, mennyiért. A hapek megkérdezte hova megyünk majd elfordult telefonálni. Fél perc múlva visszajött, azt mondta 300 euró!! 

Az utazó biológus

300 euró?? Majdnem a pofájába röhögtünk, hogy ugyan minek néz minket, büdösek-koszosak vagyunk és inkább itt alszunk az állomáson semmint 100 0000 forintot perkáljunk egy fuvarért. Udvariasan visszautasítottuk a lehetőséget, ő pedig továbbállt és célbavette a többi lemaradt bringást.

Néhány percnyi tanakodás után Zsoltival úgy döntöttünk, hogy nekiindulunk Villachnak, mert az állomás körül biztos vannak szállások. Hát voltak is hotelek, cirka 300 eurótól kezdődtek a szobaárak. Esélyünk se volt. Zsoltinak viszont eszébe jutott, hogy tekerjünk el a néhány nappal ezelőtti szállásunkra megérdeklődni, nincs-e véletlen kiadó szoba.

Hát véletlen nem volt.

Újabb rövid tanakodás következett és Zsoltinak újabb remek ötlete támadt (aznap nagyon brillírozott 😀 ): menjünk el kajálni abba a grillbárba, ahol a múlthéten is voltunk. Ott ismerjük a wifi jelszót, tudunk keresgélni a neten. Ezt jó ötletnek tartottam, úgyhogy célbavettük a Das ist Walter Grillt, ahol a “szokásos” asztalunkhoz letelepedtünk és kértünk egy adag grillezett kolbászkát.

Das Ist Walter Grill,Villach

Das Ist Walter Grill,Villach (“Welcome Bikers” táblával 🙂 )

Mondta Zsolti, hogy kérdezzem meg a pincérsrácot, nem tud-e valami szobát a környéken. Kissé kétkedve néztem rá, de gondoltam hátha…  Semmi vesztenivalónk nem volt. Miután a srác kihozta a kolbászkáink, mosolyogva megkérdeztem, hogy “véletlenül esetleg” nem tud-e valami szobát a környéken ahol meghúzhatnánk magunkat éjszakára, mert lekéstük a csatlakozást.

A srác a pillanat töredékéig habozott, majd leguggolt hozzánk és a következőt válaszolta:

“Emlékszem rátok a múlthétről. Hát, ha nem gond, hogy este 10-ig dolgozom akkor hozzám is jöhettek. Itt lakom közvetlen a grillbár fölött. Tulajdonképpen enyém ez a hely. Van egy matracom. Tegnap hozzátok hasonlóan egy motoros srác aludt nálam…– Mindeközben mi tátott szájjal bámultunk rá (a kis kolbászkák majd kiestek a szánkból….)- Hát ha valakinek segítség kell, miért ne? Én is kerülhetek hasonló helyzetbe és örülnék, ha engem is befogadna valaki.”

tumblr_mdb34uLl1z1qbdv4lo1_250

Hát…Köpni nyelni nem tudtunk… 😀 Persze, hogy rögtön rávágtuk: IGEN, az remek lenne!

Így hát az este hátralevő részében ott üldögéltünk, söröztünk-eszegettünk, ő pedig néha odajött hozzánk beszélgetni, mikor volt egy kis ideje. Kiderült, hogy a jótevőnket Arnelnek hívják, Szlovéniából érkezett és nemrég nyitotta ezt a kis grillbárt (ami amúgy a város legjobb grillétterme díjat is bezsebelte…nem véletlen, mert a kis kolbászok tényleg nagyon finomak voltak 😉 ). Tetkós, vagány srác, pont ilyennek is képzeltem mikor először találkoztunk vele. Jófejnek.

Szumma szummarum nyugodtan csöveltünk ott este 10-ig, majd Arnel felvitt minket a lakásába és körbemutatta az apró kis helyet. Az ő szobája sarkában egy gyönyörű Merida Matts bringa állt… 😉 Megmutatta a hálóhelyünk (ami egyben a konyha is volt): egy hatalmas felfújhatós “szerelmifészek” feküdt a padlón (mi így hívjuk itthon azt a kék nagy matracot).  Ráadásképp kaptunk egy nagy pokrócot is. CSODÁS! 🙂

Arnel megmutatta, hová rejtsük el reggel a kulcsot ha bezártuk az ajtót lent (ugyanis mi kora reggel indultunk), jó éjt kívánt és elment aludni… Csakúgy simán! Mint akinek az a legtermészetesebb, hogy két idegen alszik a saját lakásában…

Befeküdtünk a pokrócunk alá és Zsolti halkan megjegyezte:

“Basszus, még sosem volt ilyen kalandos szülinapom…”

Ezen kuncogtunk egy jó ízűt aztán kicsit elgondolkodtunk a helyzeten: mi most tulajdonképpen “couchsurfingelünk”! 🙂 Itt feküdtünk egy vadidegen srác matracán, Villachban. Egyszerűen hihetetlen volt számunkra:

  1. hogy vannak még EKKORA JÓFEJEK a világon
  2. hogy HOGY LEHET EKKORA BAROMI NAGY MÁKUNK 😀

A nap izgalmai lefárasztottak bennünket, hamar elnyomott minket az álom. Éjszaka néha felriadtunk, mikor a jégkészítő masina hirtelen hangos robajjal beindult, de ezt leszámítva nagyon jól aludtunk 🙂

Másnap hajnalban hagytunk egy köszönőcetlit Arnelnek, óvatosan kiosontunk a házból és elindultunk a vasútállomás felé…

Ugrás a következő bejegyzéshez!

U.i.: Ha valaki Villachban jár, ugorjon be Arnelhez és adja át üdvözletünk! És kóstolja meg a der Zehnte nevű kaját(vagy valami ilyesmi), mert Isteni 😀

"Zehnte", azaz 10 kolbász (?) tésztában - Das ist Walter grill

“der Zehnte”, azaz 10 kolbász (?) tésztában – Das ist Walter grill