Share

Útvonal (41.5 km): Balatonakali – Dörgicse – Vászoly – Pécsely – Balatonszőlős – Balatonfüred – Aszófő – Balatonudvari – Balatonakali

Úgy adódott, hogy néhány napja egy igen jó országúti paripa került átmenetileg hozzánk. Addig marad, amíg nem sikerül új gazdát találni neki. Egy gyönyörű pinarelloról van szó, minden extrával (itt lehet megnézni).

Na, nekem se kellett több, jött egy kis jó idő és már pattantam is a nyergébe, hogy elvigyem egy próbakörre.
Hiszen nem sokszor ül az ember fél millión. Úgy fizikailag.

Az útvonal az alábbi volt:

dorgicse_pecsely_bszolos_fured

A biciklin ülni csodás volt. Úgy ment mint a nyíl…Engem pedig egyfajta láthatatlan csodálat vett körül. Ilyen kaliberű kerékpáron hasítani a szelet nem mindennapi élmény és én büszkén feszítettem is rajta igazi versenybringásnak álcázva magam. 😀

No de magáról a túráról: az első negyede egy elég kemény emelkedősorozattal indul, de ha az ember feljut Kisdörgicséig, onnan már szinte fellélegezhet. Persze utána is van hullámvasút, de már nem olyan tüdőrepesztő.

Viszont azt kell mondjam, hogy minden perce megéri…Teljesen és visszavonhatatlanul szerelmes vagyok…. Szerelmes vagyok ebbe a vidékbe!

Dörgicse utáni erdő

Dörgicse utáni erdő

Egyszerűen elképesztő: a rengeteg szőlő, az oldalban legelő birkák, a Pécselyi-medencét körülvevő dombok… Gyönyörűséges! Az út első felében a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, a második felében pedig maga a Balaton kápráztatott el.

birge

Ráadásképpen félúton megálltam Füreden, ami visszavonhatatlanul a kedvenc városom lett az országban (bár Eger szorosan a nyomában van). Legurultam a Tagore sétányra és csak bambultam ki a fejemből, néztem a mosolygós és vidám embereket.

A kedvenc fagyizómnál (füredi Korzó) viszont sajnos akkora sor volt, hogy nem volt türelmem kivárni. Nem is csoda, hiszen itt kapni a legjobb fagyit az országban 🙂

Füredi Korzó Fagyizó

Füredi Korzó Fagyizó

Visszafelé a már jól ismert balatoni bringakörúton tekertem sokadmagammal (érdekes módon a dombok között szinte senkivel sem találkoztam 😀 ). Örvényesen érdemes megállni a Pán forrásnál, mert egyenesen a hegyből érkezik a víz (hideg és finom).

 

örvényesi forrás

Örvényesi forrás

Szumma szummarum, ha valakinek van egy kis szabadideje, tekerje le ezt a kört, nem fogja megbánni! 🙂