Share

2015. 8.21., péntek, utolsó túranap

Hajnalban kissé kótyagosan keltünk (hála Arnel hangos jégkészítő masinájának).

Gyorsan összeszedtük magunkat és mielőtt kiléptünk volna az ajtón, még egyszer hálát adtunk az égnek (és Arnelnek), hogy volt hol aludnunk az éjjel.

Írtunk egy köszönőcetlit, majd halkan kiosontunk a lakásából.

Az állomáshoz közel behörpintettünk egy kis kávét, majd nagy izgalommal tekertünk le: vajon eljutunk ma Werfenwengbe a kocsihoz….?
Trattataaaaaaaaaaaaaa! Igen! Immáron semmi probléma nem volt a jegyekkel… 🙂

A tervünk az volt, hogy Pfarrwerfenben leszállunk, onnan pedig feltekerünk Werfenwengbe a starthoz. Eredetileg úgy volt, hogy biciklistaxival megyünk fel a hegyre, de Zsolti azt javasolta, hogy mivel korán érünk oda, akár fel is tekerhetnénk az autóhoz. Kissé óckodva bár, de beleegyeztem. (Arra gondoltam, hogy talán nem véletlen, hogy az első szállásadónk azt javasolta, visszafelé mindenképp válasszuk a biciklistaxit, mert igen meredek az út felfelé a hegyre. Sőt,még menetrendet is adott hozzá…)

És valóban. Milyen igaza volt annak a jó asszonynak!
Az egész táv nem sokkal volt több mint 6 km… De átlagosan 10%-os emelkedő volt végig…Azt a jószagú hónaljmankót!

Nem mondom, hogy nem anyáztam… Mert de! Sőt! Rengeteg energiát fordítottam az őszinte, szívből jövő anyázásra 😀 Még szerencse, hogy a magyar nyelv fel van készülve az ilyen esetekre.

A legrosszabb ilyenkor, hogy egyszerűen nem tudod, meddig tart az emelkedő. Ha otthon edzel, tekersz, már kívülről-betéve tudod, mikor, meddig, milyen emelkedő van, tudsz tartalékolni vagy éppen ráhúzni. De itt…Itt nem. Itt marad az anyázás. És a fogadalmak, hogy legközelebb bizony hallgatni fogok az osztrák jó asszonyok tanácsára!

 

Szumma szummarum, egyszer csak felértünk.
Az az öröm leírhatatlan volt mikor megláttam az autót (hogy nem lopták el…). 😀
Nem csak azért örültem, mert ez azt jelentette, hogy vége van ennek a tüdőrepesztő emelkedőnek, hanem mert ez azt is jelentette, hogy MEGCSINÁLTUK 🙂

Letekertünk az Alpoktól a tengerig!

Hirtelen elárasztottak az elmúlt 10 nap emlékei:a kristálytiszta alpesi patakok, az utakon mászkáló tehenek, a feledhetetlen osztrák reggelik, az Alpok lélegzetelállító hegyei és az olasz tenger frissítő illata…

Ez nem volt semmi!- ahogy a Keresztfiam mondaná. 🙂

Miután betettük a bringákat az autóba, még megettük a maradék elemózsiánkat (közte volt a kb 8 napja érlelt trappista sajt utolsó falata is…. Megható pillanat volt, mikor végre elfogyott 😀 )

Ezek után már csak a cirka 5 órás hazaút volt hátra. Közben pedig útba ejtettük a szombathelyi kutyapanziót, ahol az “enyhén” megsértődött vizslánkat felvettük, majd végül a szüleim házát, ahol pedig a nem megsértődött Matyi kutyámat vettük magunkhoz… 🙂

Este már otthon, a megszokott ágyunkban aludtunk…Jégkészítő masina zaja nélkül.

12239897_1214749631884841_1043163380858608509_n

Mentés

Mentés